Ökumenikus edzőtábor

Volt egy tábor. Voltak előtte gondolataim, voltak benyomásaim. Kiderült, hogy nem ismerem eléggé a "kollégáimat". Meglepetés volt számomra, hogy a különböző iskolák oktatóiban mennyi a közös elem. Soha nem szabadna előfeltevésekkel meglátogatnunk egy tábort. Nyitottan, nyitott szemmel kell befogadnunk és kipróbálnunk azt amit látunk. A tapasztalás olyan új lehetőségeket rejt amitől saját iskolánk is több, őszintébb lehet. Ha nyitott szemmel, és szívvel közelítünk akkor megláthatjuk a "gyémántport a szálló homokban". Jómagam számára, óriási tanulság volt. Megláttam mit kell fejlesztenem, ötleteket kaptam, "kollégáimtól", és a gyakorlóktól. Egy apró baleset pedig rávilágított, hogy amikor a tatamira lépek, akkor a tudatosságot és a látást mindenek felé kell helyezni. Jó lecke volt. Véletlenek nincsenek. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. 

Nincs más módja a fejlődésnek. Meglátni megbeszélni aztán gyakorolni kimerülésig. Egy-egy ilyen hétvége után feltöltve mint egy aikido tanker, olyan energiák mozdulnak meg az emberben amik egyébként nem. Sok munkát kell még beletenni, jobbnak, tisztábbnak, elkötelezettebbnek, nyitottabbnak kell lenni. Még akkor is, ha csak egy próba erejéig. Azt hiszem Gollob Szabolcs Mondta, hogy az igazi szabadság az amikor félre tudjuk tenni a kritikát az előítéletet, mert nem félek kipróbálni mást. Nekem bejött, találtam olyan elemeket amiket be tudok építeni az aikidomba úgy, hogy nem törik meg az iskola, nem törik meg az alapelv. 

Jó volt. remélem sok hasonló rendezvény lesz még. Szervezze azt bárki. Régi ismerősök, új arcok. Régi és új barátságok a tatamin. Kommunikáció. Ez maga az aikido. Türelem a technikában, türelem a kommunikációban, türelem a kapcsolatban. Mindegyik aikido. Észre kell venni, hogy nincs önmagában létező abszolútum. Egy dolog van jelen esetben ami körbeölel, ha hagyod. Aikido

SEISHIRO ENDO: AIKIDO ÉS ÖNMAGUNK MEGKÉRDŐJELEZÉSE

Az alábbiakban egy meglehetősen régi cikket szeretnék közzé tenni. Ennek az az apropója, hogy néhány hónappal ezelőtt elmentem a mester egyik szemináriumára, és ahogyan m ár korábban is, megint gondolkodóba estem. Annál is inkább, mert Endo sensei egyike a világ legjobb Aikido gyakorlóinak, de ez nem igazán tűnt fontosnak.  Azt hiszem, hogy volt szerencsém együtt dolgozni egy rendkívüli figurával, aki annak ellenére volt nagyon közvetlen és emberi, hogy a világ egyik legjobb Aikido mestere.  Amikor ott voltam, a teremben levő összes emberrel dolgozott. Senkivel nem tett kivételt. Velem sem. Azt hiszem ez egy példátlan dolog. Később persze próbáltam keresni róla további információt az interneten, de csak egy meglehetősen hosszú interjút, és egy rövidebb cikket találtam. Sajnos, egyik sem volt magyar. Ezért úgy gondoltam, itt az ideje, hogy magyarul is olvashatóak legyenek Endo sensei gondolatai.

Seishiro Endo (1942), Torontóban 2009-ben

Sem a cikknek, sem a képeknek nem vagyok jogtulajdonosa, a fordítás a mester dojo-jának honlapján található japán eredeti angol verziójából készült.

Seishiro Endo: Aikido és önmagunk megkérdőjelezése

A tudomány és technika gyors fejlődése az emberi életet roppant hatékonnyá és kényelmessé tette. A jelenlegi egy olyan korszakká kezd válni, amiben a számítógépeket mindenható istenekként kezeljük, és az emberek a döntéshozatalt fokozatosan a tudománynak engedik át. Hogyha egy kicsit sarkítani akarok, azt is mondhatnám, az emberi lényeket két csoportra oszthatjuk: akik kihasználják a kompjútereket, és akiket a számítógépek használnak ki. Úgy tűnik, az embereknek nincs más választásuk, minthogy figyelembe vegyék őket és engedelmeskedjenek a gépek kénye, kedve szerint. Tovább megyek, néha még azt is el kell viselniük, amikor azok visszautasítják őket.

A technika és a tudomány fejlődése nem fog megállni. A szélsőségesen erős versengést, és ennek a fejlődésnek az egyéb negatív következményeit talán lehet vitatni, de nem valószínű, hogy ezek a viták a fejlődés tényleges lassítását eredményeznék. Ez leginkább talán azzal okolható meg, hogy gazdaságilag lehetetlen vagy kivitelezhetetlen, hogy bármi is létezzen, amely elég erős ahhoz, hogy ezt a fejlődést visszaszorítsa. És ennek a hiánynak már javában fizetjük is az árát. Hogyan? Például a megnövekedett stresszel, a nehezen kezelhető betegségek gyors terjedésével, vagy például az emberi test képességeinek folyamatos csökkenésével, amit az endokrin diszruptorok* okoznak.

Tudva mindezt, nem lehetséges, hogy az emberiség valahogy letérjen erről a "fejlődésnek" nevezett útról, amelyet megkezdtünk?

Habár egy eddig példátlan kultúrát hoztak létre a technológia és a tudomány fejlődése következményeként, az emberek maguk egyfajta degeneratív összeomlás felé tartanak. Erről a helyzetről Alexis Carrel ezt írta az "Ember, az ismeretlen" című könyvében:

 "A fizika, az asztronómia, a kémia és a mechanika terén elért csodás szárnyaláshoz képest relatíve lassúnak tűnő fejlődés annak köszönhető, hogy őseink nem éltek ilyen kényelemben, hogy ilyen bonyolult a téma, és hogy az elménk szerkezete ilyen. Ezek az akadályok alapvetőek. Nincs rá remény, hogy megkerüljük őket. Ezek a problémák csakis komoly erőfeszítés árán küzdhetőek le. (Amit saját magunkról tudunk, soha nem fogja megközelíteni a fizika elvontságát és elegáns egyszerűségét. Sőt, azok a tényezők, amelyek hátráltatták önmagunk megismerésének fejlődését, nem valószínű, hogy valaha is eltűnnek.) Egyszerűen be kell ismernünk: az ember megismerése mind közül a legnehezebb tudomány."

"Ismerd meg önmagad!" A közismert görög mondást a hét athéni bölcs egyikének, Szolón-nak tulajdonítják. Ez a mondás régebben azt jelentette: "Ne feledd el ki vagy.", vagyis, "Tudd, hogy hol a helyed.". Később, Szókratész után úgy értelmezték: "Keresd meg, ki vagy.". Azt mondják ez a mondás vált a mottójává. Egy ember számára ott kezdődik a megismerés, amikor rádöbben, nem tud semmit. Tálész, akit Szókratész a filozófia atyjának nevezett, szintén arra ösztökélte tanítványait, hogy ismerjék meg önmagukat. Azt mondotta: "Önmagunk megismerése a legnehezebb dolog."

Lassan negyven éve már, hogy elkezdtem az Aikido-t. Eredetileg nem is tudtam, hogy mit jelent az a szó, hogy "Aikido", csak lejártam gyakorolni, ahogyan az iskolám felsőbbévesei mondták. Mire eltelt tíz év, eljutottam odáig, hogy megkérdőjelezzem a gyakorlásomat, és a gondolkodásmódomat, amit addig tanultam. Még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az Aikido-t, úgy ahogy van. Teljesen feladom. Ebben az állapotomban persze tovább küszködtem, hogy egy újfajta módját találjam meg a gyakorlásnak. Ez az új mód pedig abban állt, hogy megpróbáltam koncentrálni a ki-met amennyire tőlem tellett, ellazítani a felsőtestemet, és próbáltam rugalmasan mozogni. Néhány éve már így gyakoroltam, amikor elkezdtem folyamatosan tudatában lenni, érzékelni és megerősíteni a saját tudatállapotomat. Én magam voltam, amikor jól ment, magam, mikor rosszul, magam, amikor megpróbáltam legyőzni a partneremet, magam, amikor féltem, vagy amikor bizonytalan voltam. És ezekből a helyzetjelentésekből, ebből a tudatosságból tanultam meg, hogy mennyire fontos, hogy szüntelenül tisztán és nyugodtan tartsam a tudatom.

És miközben ebben az állapotban gyakoroltam, rájöttem, hogy a technikák a partnerem és a köztem levő kapcsolatból állnak. Miközben a partneremmel való kapcsolatra fókuszálva hajtottam végre a technikákat, ha csak egy pillanatra is de képes voltam megtapasztalni egy olyan állapotot, amit szavakkal nem tudok leírni. A teljes tudatom eltűnt, és olyan volt, mintha valami hatalmas áramlatot lovagolnék meg. Ebben az állapotban, habár nem voltam tudatos, jól láttam a partnerem mozdulatait, és a testem természetesen és vele harmóniában mozgott. Továbbá az is feltűnt, hogy állandóan pozitív, optimista és szorgalmas voltam. Éreztem valami folyton jelenlevő energiát, ami a partneremben lüktetett. Azonban nagyon sokszor visszaestem, amikor valami önös vagy egoista célra figyeltem és nem a partneremre koncentráltam. Ez vezetett el oda, hogy képes lettem megtapasztalni, milyen természetesen mozogni, anélkül, hogy bármiféle különbséget éreznék magam és a partnerem között. Ezek a tapasztalatok győztek meg arról, hogy felfedeztem az Do keresésének útját.

Az Aikido alapítója, Morihei Ueshiba azt mondta:

"Az Aikido-t tökéletesen megtanulni annyit jelent, mint megszabadítani magad a rossztól, harmóniába hozni önmagad és az univerzumot, és aztán egyesíteni a kettőt. Az univerzum szíve a szeretet, amely olyan hatalmas, hogy annak minden aprócska sarkában megtalálható. Az a Budo, amelyik nem tudja harmonikussá tenni az univerzumot, nem igazi Budo. Az a pusztítás útja. Az igazi Budo-t a szeretet vezérli. Nem a gyilkolásról, hanem az együttműködésről és az erőfeszítésről szól, amely mindent csak növeszt és táplál."

Az emberek általában azért gyakorolják az Aikido-t, hogy egy abszolút és erős ént hozzanak létre, azáltal, hogy legyőznek másokat. Ilyen módon gyakorolva az Aikido azonban nem más mint "jutsu" és nem "do". Maga a "do" koncepciója egy jelentős különbséget jelképez: az egymással ellentétben állók egyesítését, beleértve ebbe az emberi társadalmat is. Ez azt jelenti, hogy figyelembe kell vennünk minden egyes dolog egyediségét, és jobban kell törekednünk a harmonikus és abszolút dolgok megértésére, mint a többiére. Azok, akik az Aikido-t "do"-ként és nem "jutsu"-ként szeretnék megvalósítani, ezt szem előtt tartva kell, hogy gyakoroljanak.

Ha az Aikido-t valóban mint "do"-t keressük, akkor nemcsak a tudomány és technika gyors fejlődéséből fakadó károkból való felépülés, hanem a legfőbb bölcsesség elérése is lehetségessé válik. A bölcsességnek ez az ideálja viszont pontosan az ellentéte a versengésen alapuló ideáloknak. El kell azonban ismernünk: ha naivak, erőtlenek és lusták maradunk, akkor gyorsan el fogunk bukni a nagyon is valós versengés során. Ha valaki egy valóban erős és a fentieknek megfelelően ellenálló ént akar létrehozni, akkor ennek a személyiségnek olyannak kell lennie amely megállja a helyét a versenyben és folyamatosan képes elviselni az ellentmondásokat.

Az eredeti cikk a Saku dojo "Dojocho Talks"  sorozat részeként  2000 decemberében jelent meg.

Japánról angolra fordította: Daniel Nishina

Angolról magyarra fordította: Pásztor Gergő